A fonix szárnyalása

Nyilvánvaló, mégis meghökkento tény, hogy világunkban semmi sem marad sokáig ugyanaz; minden mulandó és illékony körülöttünk. Egész életünket a változás lehelete hatja át, ez élteti. Egyikünk sem úgy születik, hogy pontosan tudja, hogyan juthat A pontból B-be oly módon, hogy kikerülje a zavarodottság, katasztrófák és tévutak erdejét. Noha ez az erdo sötét és veszélyekkel teli, egyszersmind eronket is ennek surujében fedezhetjük fel. Valamennyiünknek vannak ismeroseink, akik váltig állítják, hogy egy betegség, válás vagy az anyagi csod volt életük legnagyobb ajándéka; hogy amíg testük és szívük össze nem tört, vagy nyakig nem ültek az adósságban, nem tudták, kik is ok valójában, mit éreznek, és mit akarnak. Mielott alászálltak a sötétség mélyére, többet vettek el, mint amennyit adtak, vagy épp érzéketlenek voltak, netán félelem, vádaskodás vagy önsajnálat töltötte el oket. Akkor nyíltak meg, amikor a legjobban összetörtek, amikor a körülmények térdre kényszerítették oket. ,,Éljenek úgy, hogy minden új tapasztalat ajtót nyisson a szívükben, kiszélesítse látókörüket, és kivívja szabadságukat. Ha elfáradnak, merítsenek erot célkituzéseikbol és lelkesedésükbol. Ha vádaskodni kezdenének, vagy átadnák magukat a keseruségnek, édesítse meg kedvüket a humor és a remény. Ha félnek, támaszkodjanak egy nálunknál hatalmasabb erore, amely nem ismeri a félelmet. Ha magányosak, találjanak rá a szeretetre.”