Az irányítás és a megismerés öröme

Az örökkévalóság technológiai körülményei közepette mindig elofordulhat, hogy másként, a tervezettol eltéroen alakulnak életfeltételeink, helyzetünk. Éppen ezért mindig abból a feltételezésbol kell kiindulnunk, hogy mindig sok mindennek fennáll a lehetosége. Nekünk kell úgy alakítanunk, hogy a lehetoségbol szilárd, tökéletesen pontos irányítás legyen, amikor az adott dolog már nem puszta lehetoség, hanem taktikai szinten már látszik is, hogy megvalósul.

Ha súlyos betegségekkel, bonyolult helyzetekkel kezdünk foglalkozni, elofordul, hogy megállás nélkül, folyamatosan
az események sodrában vagyunk. Belemerülünk a súlyos betegségek vagy bonyolult helyzetek kiigazításába,
felelosséget veszünk vállunkra, s máris benne vagyunk a taposómalomban, dolgozunk megállás nélkül, míg el
nem érjük a kívánt eredményt. És itt jön megint képbe az öröm, mint tényezo. Az eredmény elérésének öröme.
Az afeletti öröm, hogy tesszük a dolgunkat. Mert hiszen elofordulhatna, hogy eszköztárunk végére érünk, vagy
eszközeink eleve nem elégségesek: de mindig megmarad legalább ez a tudat, az öröm. Hogy értelmünknek, akaratunknak
stb. hála, képesek vagyunk irányítani. Ez fontos: cselekedeteink minoségi jellemzoi közt mindig szerepelnie
kell az öröm elemének.

Ezzel már át is léptünk a következo területre, hogy esetünkben az öröm: a cselekedet vetülete. Amikor sok
a munka, vagy a munka állandóan ugyanaz, s rendszeresen betegekkel vagyunk körülvéve, gyakran bizonyos
kilátástalanság tapasztalható a súlyosabb helyzetekben, és mindez felgyulik, lerakódik a kollektív tudatban. Mi
viszont erot veszünk magunkon, nekilátunk beindítani a következo irányítást – s ez örömmel tölt el.