Az erőszak kora

Mára a velejéig romlott, önzo, önmaga jövojét elprédáló átlag alatti ember jutott hatalomra úgy, hogy közben elvesztette életének az alapjait. Már nem találja azt a kapaszkodót sem, amelyet egykor „Isten” és a „szellem” jelentett. Ezeket az értékeket régen kiiktatta az életébol, a keletkezett urt pedig felszínes politikai szólamokkal töltötte be.

A politika ma a hit, a vallás, az irányjelzo, a többségnek csak a politika számít, politikai szemüvegen keresztül lát és ítél meg mindent. Ha valami nem fér bele ebbe a politikai keretbe, azt üldözni kezdik, mint az eretnekinek tartott gondolatokat a középkorban. És úgy tunik, a végso gyozelem már nincs messze: hamarosan szentesíteni lehet az egyéniség teljes eltörlését, diadalt ülhet az átlagosság, az egyformaság, a közhely, a gondolatnélküliség, a közönségesség, a szürkeség kultusza.

Több neves filozófus jövendölése hátborzongató pontossággal láttatja velünk az elkerülhetetlen végzetet. De vajon van-e bármilyen „csodaszer” ennek a kivédésére? Vajon el tudjuk-e kerülni a csocselék uralmát, ha ráébredünk a szellem hatalmára?

Ezeket a sokakat nyomasztó kérdéseket tárja fel történelmi tablóba helyezve a fiatalon elhunyt XX. századi kiválóság, Szécsy János (1919-1956), aki Az eroszak kora címu muvével olyan nyugat-európai pszichológusok, filozófusok munkáinak magasságába emelkedett, mint például Le Bon, Spengler vagy Ortega, jelenkorunkban pedig Mattias Desmet