A végtelen szeretet az egyetlen igazság, minden más illúzió

Soha egyetlen hópehely sem érezte magát felelosnek egy lavinában-

„A legtöbb ember egy másik ember. Gondolataik valaki más véleménye, életük utánzat, szenvedélyük idézet. „
Oscar Wilde

Tudatosan belevágtam az önfelfedezés hihetetlen utazásába 1990-ben. Fogalmam sem volt, hogy merre fog vezetni, mégis, mindenképpen mennem kellett. Elegem volt. Ez a „világ” mindig is értelmetlennek tunt számomra: az igazságtalanság, az ostobaság, ahogy a Rendszer az embereket gépekké változtatja, akik ugyanazon ismétlodo tapasztalatok és programozott viselkedési minták körforgásában pörögnek egy helyben, s ezt görcsösen életnek hívják. Nem mi éljük az életet – az élet él minket.
Vannak kivételek, és sokuk fogja olvasni ezt a könyvet, azonban a legtöbb ember elfogadja, hogy megmondják, mit gondoljon, hová menjen, mit és hogyan tegyen. Nem így van? Nos, honnan kapod a „tényeket”, amelyek alapján következtetéseket vonsz le magadról és a világról? Ki dönti el, hogy munkanapokon mikor kelsz? Ki dönti el, hová mész, és odaérvén mit teszel? Ki dönti el, hogyan tedd? Ha olyan vagy, mint az ebben az álomvilágban szédelgo emberek dönto többsége, akkor döntéseidet nem te hozod, hanem az „életedre” akaratát ráeroszakoló Rendszer, az irányítás pókhálója.